" .... Egy tizenéves lány hatalmas titkot őrzött. Nem mondta
el a barátjának, a legjobb barátnőjének és az anyjának sem. Gyermeket várt. A
szülés napján „görcsöket” érzett, így családja – vakbélgyulladásra
gyanakodva – a hatéves húgát küldte segítségért. Én vagyok a
vakbélgyulladás. Én vagyok a titok.
A lány anyját készületlenül érte a hír, és
nem volt hajlandó szembenézni az üggyel (az ügy vagyok én).
Kezdetben csak titok volt, később szeretet
csírázott belőle. A kamasz lány megszerette titkát, és fantáziálni kezdett a
gyermek megtartásáról. Lesújtotta, hogy az anyja nem volt hajlandó segíteni.
Továbbra is őriznie kellett a titkot, miután a gyermekét elvitték. Senki sem
tudhatott róla.
Egy házaspár hosszú évek óta boldog
házasságban élt. A fiatal férj pályája felfelé ívelt az üzleti életben. Szép
otthonuk volt. Nyaraikat a tengerparton töltötték, nagy családi és baráti
körrel büszkélkedhettek. Miután meggyászolták, hogy nem született sajátjuk,
örökbe fogadtak egy gyermeket, aki ekkor már hatéves volt, és most szerettek
volna még egyet. Ők fogadták örökbe a fiatal lány újszülöttjét.
Abban az időben az örökbefogadási eljárás
teljes titokban folyt le. Az örökbefogadóknak nagyon keveset mondtak el az
anyáról, a lánynak róluk pedig szinte semmit.
A csecsemő új nevet kapott. A hangok, a
szagok mind megváltoztak körülötte. Alkalmazkodó volt, növekedett. Szerették és
vigyáztak rá. Anyagiakban sem szenvedett hiányt. Nagy becsben tartották, de
alapvetően nem tudták, ki is ő valójában.
A csecsemő kíváncsi gyermekké cseperedett.
Heves temperamentumát és kielégíthetetlen kíváncsiságát vörös hajának
tulajdonították. Szüntelenül kérdezősködött mindennel, de főképpen önmagával
kapcsolatban. Ki ő? Szülei olvastak neki, tanították, válaszoltak a kérdéseire…
kivéve azokat, amelyek saját magával és az örökbefogadásával voltak
kapcsolatban.
Ha ilyen kérdéseket tett fel, a szülei –
főleg az anyja – szomorúan a távolba néztek, és témát váltottak. Ennél rosszabb
nem is történhetett a vörös hajú kislánnyal, aki mindennél többre tartotta az
őszinteséget, az egyenességet, és gyűlölte a titkokat. Ha az emberek nem
válaszolnak, az titkot jelent… Természetesen megmondták neki, hogy örökbe
fogadták. De csak egyszer – és nincs olyan gyermek, aki egy ilyen fontos és
bonyolult dolgot első hallásra fel tudna dolgozni.
Egyszer egy undok kisgyerek a
szomszédságból gúnyolni kezdte a vörös hajú kislányt görkorcsolyázás közben:
„Bí-bí-bí, te örökbefogadott vagy! Vörös a hajad, amikor senkinek nem ilyen a
családodban… bí-bí-bí!” A kislány sírva ment haza elmesélni a mamájának, mit
hallott. Az anyukája azt felelte, hogy a vörös haj recesszív tulajdonság, és
mondja meg Carolnak, hogy pukkadjon meg. Ez segített: csípőre tett kézzel, és
egy olyan hatásos kifejezéssel felfegyverkezve, mint a „recesszív”, megvédte
magát Carollal szemben. Carol visszavonulót fújt, de a vörös hajú kislány
pontosan tudta, hogy az anyja most is kikerülte az örökbefogadás témáját. Úgy
vélte, ez valami szégyenletes és rossz dolog lehet, mert senki nem hajlandó
róla beszélni, csak ha bántani akarják.
Egész gyermekkorát végigkísérték a
szomszédok és rokonok megjegyezései az örökbefogadásról, azonban a vörös
kislánynak senki nem tanította meg, hogyan reagáljon ezekre. Ahogy a vér
szerinti anyjának egyedül kellett megbirkóznia a terhességével, mert nem
beszélhetett róla senkivel, ugyanúgy egyedül maradtak örökbe fogadó szülei is a
gyermektelenségük titkával, nem szívesen beszélve az örökbefogadásról.
A kislányból kamasz lett. Középiskolás korára derűs, társasági lénnyé vált. Mindennél fontosabb
volt számára, hogy befogadják. Rossz társaságba keveredett, megszegte az
otthoni szabályokat, sokszor későn járt haza. De inkább elviselte, hogy a
szülei (akik szerették ugyan, de nem értették meg eléggé) megbüntessék, mint
hogy kirekesszék a társaságból.
A csecsemő és a vörös
hajú gyermek természetesen én voltam. ... "
" ... A mű vitathatatlan érdeme, hogy olvasmányossága miatt széles
közönség érdeklődésére tarthat számot. Nem csupán azokat ragadhatják meg a
szerző valóságos történetekkel gazdagon illusztrált gondolatai, akik az
örökbefogadásban személyesen érintettek, hanem bárkit, aki összetett
családokkal találkozhat, olyanokkal, amelyekben az egyik vagy mindkét szülő nem
vér szerinti gyerekeket nevel.
Mert a könyvben leírtak nem kizárólag az
örökbefogadás által keletkező kiterjedt családokra igazak, sok tekintetben magukra
ismerhetnek az egyéb „nem szokványos” felépítésű családokban élők is. Márpedig
bárki bármikor találkozhat ilyen élethelyzettel a rokonságában, gondozónőként,
óvónőként, tanítónőként, tanárként, orvosként, jogászként, szomszédként, az
örökbefogadások létrejöttét segítő szakemberként, szociális munkásként,
pszichológusként… emberként.
A sors adta óriási érdeme a könyvnek, hogy Joyce Pavao
örökbefogadott, örökbefogadó és szakember egy személyben. Ebből adódóan nagy
rálátással bír a témában, egyszerre több nézőpontból képes áttekinteni az
örökbefogadások során felmerülő kérdéseket. Magánéleti érintettsége mellett a
Harvard Egyetemen végzett pszichológusként, családterapeutaként több mint
harminc éve segíti az adoptálásokban érintetteket az Egyesült Államokban. Bár a
könyvből az ottani viszonyok tükröződnek, úgy vélem, gondolatai javarészt
hazánkban is nagy haszonnal alkalmazhatók, egyrészt, mivel az örökbefogadás
háromszögének tagjaiban felmerülő érzelmek, kérdések, problémák univerzálisak,
másrészt igen sokat tanulhatunk a magyarországitól különböző örökbefogadási
gyakorlat több évtizednyi tapasztalataiból."
A könyv ára : 3000 Ft. , Mózeskosár egyesületi tagoknak az első példány kedvezményesen: 1500 Ft.
Megvásárolható a Mózeskosár Egyesületnél,
- személyesen az Erzsébetvárosi Közösségi Házban tartott Mózeskosár-klub időpontjaiban (havonta, az utolsó keddi napon, a meghívók szerint) Budapest VII. ker., Wesselényi utca 17. III. em.
vagy
-a Fővárosi TEGYESZ.-ben Székely Zsuzsánál és Kántor Neddánál (tel: 32 32 900) és Pákozdi Editnél: 06 (30) 55 29 920 as telefonszámon való egyeztetés után lehet.
Kérésre postán elküldik.
Bejegyzések
fordította: dr. Dénes Zsuzsa
Hogyan kerülnek, kerülhetnek a helyükre a dolgok a "patchwork-családban", azaz egy olyan kapcsolatban, amely nem független emberek újraházasodása révén jön létre? Milyen buktatókkal kell szembenézni? Ki segíthet a problémák megoldásában? 
