csütörtök, február 21, 2013

Rendhagyó hagyományos klubtalálkozó a szokott időben /2013-február 26.





MEGHÍVÓ

Február 26.-án, kedden fél 6 órakor lesz a következő hagyományos klubdélutánunk.

Vendégünk lesz E. és örökbefogadó apja.
(részletek a Beszámolóban)
a régi helyen a Wesselényi u. 17-ben új néven az ERŐMÜVHÁZ-ban.


(Budapest VII. ker., Wesselényi utca 17. III. em.)


Budapest, 2013.02.21. Mózeskosár új honlap

Beszámoló





Január 29.-i  klubtalálkozónkon két örökbefogadottként felnőtt fiatal lány volt a vendégünk, akik részben meséltek, részben kérdésekre válaszoltak életük epizódjairól örökbefogadottságuk szempontjából.

Egyikük (A.) egykeként nőtt fel, másfél éves korában fogadták örökbe és az elmúlt héten vette át diplomáját az […] Egyetemen. Most fogja kezdeni felnőtt életét.

Másikuk (E.) 2és fél éves volt örökbefogadásakor, újszülött korától csecsemőotthonban nevelkedett. Hazaérkezése után nem sokkal szüleinek vérszerinti gyereke született ( ő a nagyobbik öccse), majd amikor a család tudomására jutott, hogy egy vérszerinti öccse is örökbeadhatóvá vált szintén csecsemőotthonban, akkor őt is örökbefogadták.

Sokan voltunk és röpködtek a kérdések és a válaszok. A nagy érdeklődést látva, mindkét vendégünk megígérte, hogy máskor is szívesen eljön, sőt egyikük a mamáját, másikuk a papáját biztos rá tudja venni, hogy egy hasonló beszélgetésre eljöjjön - mondták.

Két fontos üzenete volt mind a két lánynak az örökbefogadók felé:
-         Mindig legyenek őszinték, semmi olyat ne mondjanak, amit később korrigálni kell. Ne titkolózzanak, ha azt szeretnék, hogy a gyerekük is őszinte legyen hozzájuk
-         Az örökbefogadás nem titok, de (érzékeny) magányügy. Engedjék meg, hogy a gyerek döntse el, hogy mikor és kivel akar erről beszélni családon kívül.

A Mózeskosár egyesület, és a klubtagok nevében köszönjük hogy eljöttek, és megosztották örökbefogadottságuk több éves tapasztalatait.

Dénes Zsuzsa pszichológus


Budapest, 2013.02.20. Mózeskosár új honlap

hétfő, február 18, 2013

Örökbefogadott felnőttek csoport-találkozója /2013-március





 MEGHÍVÓ

Március 5.-én, kedden 5 órakor lesz a következő örökbefogadottként felnőttek csoport-találkozója
a régi helyen a Wesselényi u. 17-ben új néven az ERŐMÜVHÁZ-ban.


(Budapest VII. ker., Wesselényi utca 17. III. em.)


Minden érintettet, és számára fontos személyt  szeretettel várunk!
A Mózeskosár Egyesület nevében Székely Zsuzsa és Dénes Zsuzsa pszichológusok.


Ez a csoport nyitott, mindenkit, aki örökbefogadottként nőtt fel, akár közeli hozzátartozójával együtt is szívesen látunk.




Budapest, 2013.02.18. Mózeskosár új honlap